Lovagi torna

Lovagi torna
Arany János Toldi című elbeszélő költeményén keresztül a 6. évfolyamosok megismerkedtek a lovagkorral, az akkori szokásokkal, viselettel, harci eszközökkel stb. Eme tudásukat átültetve gyakorlatban is kipróbálhatták, megtapasztalhatták, hogyan éltek az akkori emberek, urak, lovagok, vagyis a vár népe.
A lovagi torna napján vendégül láttuk a Dimbes-Dombos Óvodába járó gyermekeket, akik királylányokként és lovagokként látogatták meg a rendezvényt.
A Pusztazámori Tagiskola 4. osztályosai is tiszteletüket tették a tornán.
A műsor színvonalát emelte, hogy a Művészeti Iskola növendékei reneszánsz zenével fokozták a hangulatot.
Vendégeink voltak a Disódi Történelmi Bajvívók, akiknek köszönhetően mindenki a lovagkorban érezhette magát. Bemutatták az akkori fegyvereket, párbajoztak egymással, korhű öltözéket viseltek.
A vár népének bevonulása után lovagjaink esküt tettek a várúr és annak népe előtt, hogy védelmezik az elesetteket, megvédik a gyengébbeket, harcolnak az igazságért. Ezek után a próbatételek következtek, ahol a lovagoknak lóháton kellett egy hosszú rúddal karikát leemelniük, kardforgatásban bemutathatták gyorsaságukat, a mocsárjárásban jó egyensúlyérzéküket, majd a hétfejű sárkánnyal is megküzdöttek. Apródjaik is bőven kaptak feladatokat.
A vásári kavalkád sem maradhatott el, ahol cserekereskedelmet folytattak, árultak, jöttek-mentek.
Délben mindenkit finom fejedelmi lakoma várt, volt nagy evés-ivás, vigadalom.
A rendezvény fő célja a pozitív önkép kialakulásához való hozzásegítés, a helyes viselkedés kialakítása, társaik megbecsülése, a megpróbáltatásokon való közös részvétel, a közösségben való aktív cselekvés, a kulturális örökség megbecsülése.
A lovagi torna a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával valósult meg.
Kovács Ferencné, Szabó Nelli és Tárczy Alica
A lovagi torna képekben az alábbi linken tekinthető meg:
http://iskola.soskut.hu/?module=images&action=img_gallery&fname=LOVAGI_TORNA_2019&inframe=1&first=1