Madár-konferencia



🦜🦩🦚🦢 Madár-konferencia 🦜🦩🦚🦢


2016 óta minden évben megrendezésre kerül a Fenntarthatósági Témahét, 

melynek célja, hogy a diákok figyelmét koncentráltan ráirányítsuk 

a fenntarthatóság fontosságára, az ő személyes érintettségükre,

 hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.


Az Andreettiben a biodiverzitás jegyében telt az elmúlt hét, 

melynek zárása a Madár-konferencia volt, 

ahol a felső tagozatos gyerekek beszámoltak az általuk választott madárról.

 Megtudtunk mindent a gyurgyalag, a barna rétihéja, a jégmadár, a túzok, 

a vörösbegy, az őszapó, a szajkó és az erdei fülesbagoly élőhelyéről, vándorlásáról,

 testfelépítéséről, tollai színéről, életmódjáról, táplálkozásáról, fészkeléséről, 

nászidőszakáról, költéséről, kotlásáról, tojásairól, védelmi státuszáról, 

természetvédelmi értékéről, sőt még a latin nevük is elhangzott.


Köszönjük minden konferencián megjelenő gyereknek,

 hogy érdekes, izgalmas, látványos bemutatókat hoztak,

 melyekkel elkápráztatták társaikat és tanáraikat egyaránt.


Köszönet illeti a szervezésért Takács-Halmy Viktóriát,

 a madaras teremtáblák kifestéséért Navratil Zsuzsát,

 a fotózásért Molnár-Fritsch Lászlót.


Bízunk benne, hogy sikerült ezen a héten is tudatosítani a diákokban

 a biológiai sokféleség fenntartásának életünkben betöltött fontos szerepét.


Képek: 

https://iskola.soskut.hu/?module=images&action=img_gallery&fname=MADARAS_KONFERENCIA&inframe=1&first=1