A Zene Világnapja
A zene születése a Zene Világnapján
Október elseje: a zene ünnepe.
A műsort hagyományosan a művészeti iskola tanárai és növendékei adják,
de aktívan részt vesznek benne az általános iskolai tanulói és tanárai is.
Idén a téma ’A zene születése’ volt öt lépésben.
Kezdetben vannak a természet hangjai: erdőzsongás, rovarok zümmögése,
madarak füttye és csicsergése, gerlék búgása, kakukkok kakukkolása.
Az sóskúti iskola diákja a tornateremben,
a zámoriak Pusztazámoron az iskola egy tágasabb terében gyülekeztek.
Az első lépcsőt – a természet hangjait - egy-egy osztály idézte meg.
A zene születésének második lépcsője az egyenletes taktus, a szabályos lüktetés.
Ezt a zongora mutatta meg tá-ti ritmikával.
A harmadik a dallam: fokozatosan beléptek a hangszerek.
Először a furulyák és fuvolák, azután a hegedűk, végül a rézfúvósok: kürt és harsona.
Az egyenletesen lüktető egyszerű harmóniákra rákerült a középkori eredetű Nyár kánon dallama egy szólamban.
Negyedik lépésként megjelenik az ének, vele a szöveg, a mondanivaló.
Megkértem a gyerekeket és a kollégákat, hogy énekeljük el közösen a dalt - mely tehát a nyárról, a gerléről,
a kakukkról és a vidámságról szól -, hisz a gyerekek énekórákon kiválóan megtanulták.
Köszönet az énektanároknak!
A művészeti iskola zenekara kísérte az éneket.
Ötödik lépésben megjelenik a többszólamúság.
Eljátszottuk és egyben elénekeltük kánonban is a dalt.
Így alkottuk meg - művészeti iskola és általános iskola kart karba öltve - a zene teljességét
tíz percben, dióhéjban.
Fodor Miklós zenetanár és filozófus
Képek: