Biztonságos közlekedés bringával-program



Biztonságos közlekedés bringával-program

 

Iskolánknak sikerült megpályázni az őszi félévre a Bringasuli programon való részvételt.

A program célja az, hogy hozzásegítse a gyerekeket 

az önálló, biztonságos és magabiztos bringázás élményéhez.

Kifejezetten 4-6. osztályos gyerekeknek szól a képzés, ami 8x45 perces foglalkozásból áll.

 Az első órás elméletet 7 óra gyakorlati óra követi, 

ahol első körben ügyességi, játékos feladatokon keresztül

 megtanulják biztonságosan használni a kerékpárjukat

 (fékezés, váltás, egy kézzel elengedés, hátra fordulás).

A tanfolyam második részében a forgalomban való szituációkat próbáljuk el,

 először bójákkal felrakott pályán majd forgalomban is. 

Így megtanulják a szabályos jobbra, balra kanyarodást és az akadályok, 

például parkoló autó kikerülését.

A gyerekek nagyon élvezték a feladatokat és rengeteget tanultak, fejlődtek az órák alatt.

Remélem, jövő tanévben is sikerül megtartani a képzést az iskolánkban 

és minél több gyereknek sikerül majd megtanítani a szabályos, 

biztonságos közlekedést kerékpárral!

Addig is biztonságos és balesetmentes közlekedést kívánok minden résztvevőnek és bringásnak!

 

2024.10.22.                                                                         

 Szarka Beatrix (Trixi néni)


Képek: 


https://iskola.soskut.hu/?module=images&action=img_gallery&fname=BRIGASULI&inframe=1&first=1