TeSzedd Andreetti!


 

TeSzedd Andreetti

2025

 

Csatlakoztunk az iskola tanulóival az idei év TeSzedd akciójához.

Április 11-én, pénteken, a 4-5. órában megindult a 4.a, 4.b, 5.a, 5.b, 6.a, 7.a, 7.b és az

osztályfőnökeik vezetésével összegyűjtötték az eldobott szemetet, zacskókat,

üvegeket, megmaradt cementes zsákokat, cigaretta csikkeket, használt pelenkákat a

következő helyeken:

az iskola környéke, a központban, a régi iskola mögött, a Vadász utcai játszótérnél és a

közeli utcákon, a Kálvárián, mellette lévő sík részen és a Malomnál.

A gyerekek versenyt csináltak abból, hogy ki szed össze többet, lelkesen vetették bele

magukat a fárasztó hajolgatásba, hogy összeszedjék más elhajított dolgait. 

Közben ámuldoztak azon, hogy kik és miért dobálják el ezeket a településünkön, 

Natura 2000-es területen. Nem értették.

A viharos erejű szél nehezítette a dolgunkat, de ennek ellenére összegyűjtöttük ezeken

a területeken, amit csak lehetett.

Köszönet az osztályfőnököknek, hogy idejüket, energiájukat nem sajnálva végig kísérték

az osztályokat, a szülőknek a beküldött kesztyűkért, de legfőképpen a gyerekeknek a

munkájukért.

Remélhetőleg ők már megtanulták, hogy megkeresik a kukát és abba teszik a szemetet,

vagy elviszik magukkal, amíg nem találnak.

Óvjuk, tartsuk tisztán utcáinkat, kirándulóhelyeinket!

 

Szarka Beatrix

 

(Nem készült minden osztályról kép, a teljesség igénye nélkül pár az lenti linken

található)


Képek:


https://iskola.soskut.hu/?module=images&action=img_gallery&fname=TESZEDD_ANDREETTI&inframe=1&first=1