Hóóómedve

 

Házy Henriette:

Hóóómedve

 

Hóesésben, télidőben,

Minden medve alszik még,

Medve mama az erdőben,

Lecsukta a két szemét.

 

Három bocsát is letette,

Aludni a barlangba,

Hónapokig fel sem kelnek,

Ott várnak a tavaszra.

 

Legalábbis így volt eddig,

Aludtak a bocsai,

Ámde ma reggelre pedig,

Eltűnt a három maci. 

 

Medve mama, jaj, ideges,

Gondolkodik, mit tegyen,

Bocsokat hiába keres, 

Fenn a magas, zord hegyen?

 

Három bocsa vajon hol van?

Két szemét kimereszti.

Medvéket látna a hóban?

Magát jól kineveti.

 

Bocsok ugrálnak valóban?

Télen a nagy hidegben?

Halak úszkálnak a tóban,

Természetes, de ez nem!

 

Havas a tájék mindenhol,

S mackók hóban játszanak?

A rendes medvék ilyenkor, 

Téli álmot alszanak.

 

Lát a hegyen három foltot,

Hóban együtt játszani,

A fehér dombon a bocsok

Nem akarnak látszani.

 

Elbújnak lenn a mély völgyben,

Egy nagy hóbucka mögé,

Suttognak egymásnak közben:

„Váljunk mindhárman köddé!”

 

„Olyan jó a fehér hóban,

Élvezzük a hideget!

Semmi bajunk, minden jól van.

Mi szeretjük a telet.”

 

„Építsünk egy nagy hómedvét!

Legyen kavics a szeme!

Meggyúrom én a testét.”

Szólt a legkisebb medve.

 

„Egyedül te nem boldogulsz.”

Mondta mackótestvére.

„A hegyoldalról legurulsz,

Haza sem érsz estére.”  

 

„Az lesz a legnagyobb móka!”

Kuncog a mackógyerek,

„Legurulok majd a hóba,

Vagy majd lebukfencezek.”

 

Hómedvét megépíteni,

Nem is olyan egyszerű.

Nekiállnak készíteni,

Rájönnek, hogy nem könnyű.

 

Egymás hátára felállva,

Próbálkoznak eleget,

Úgy helyezgetik egymásra,

A hómedve elemet.

 

De hiába ügyeskednek,

Leesnek egyszer-kétszer,

Újra nekiveselkednek,

Nem sírnak, nevetgélnek. 

 

Vicces munka a hómedvét,

Nekik megépíteni,

Bocsainknak a jókedvét,

Semmi el nem veheti.

 

Bár nem könnyen, de elkészült,

Végül is a hómedve,

Három bocsunk fáradtan ült,

Nem lettek megdermedve.

 

Medve mama kiált megint,

A barlangból integet.

„Gyertek haza, gyermekeim!

Játszottatok eleget!”

 

Hallják ezt a medvebocsok,

De süketnek látszanak,

Felpattannak a nagy hóból,

S újra, megint játszanak.

 

Sokallja ezt medve mama,

Mérgesen lekiabál:

„Gyertek azonnal mind haza!

A jó meleg barlang vár.”

 

Hazaballag szomorúan,

A három mackógyerek,

Bukfenceznek még a hóban,

Vetnek cigánykereket.

 

Nagyon mérges medve mama,

Rájuk is szól hangosan,

S örül, hogy épen ért haza,

A három kis bocsa.

 

„Hogy mehettetek el innen,

A jó meleg barlangból?

Olyan medve Földön nincsen,

Ki ilyenkor nem horkol.  

 

A hegyen veszélyben vagytok,

Ti még ezt nem értitek.

De hogy milyen mérges vagyok,

Remélem, azt érzitek!

 

Hogy néztek ki, gyermekeim?”

Dörmög a medve mama.

„Bundátokat mossam megint?

Hogyan jöttetek haza?”

 

Mackógyerekek átfagytak,

Hideg játék ez a hó,

Jó, hogy tovább nem maradtak,

Otthon lenni tényleg jó.

 

Mérges ugyan medve mama,

De főzött nekik teát,

A hidegben átfagyhattak,

Félti a három fiát.            

 

„Igyátok meg az egészet!

Ne legyetek betegek!

Megtréfált ez a természet,

Buksi mackógyerekek.”

 

Jó meleg a medvebarlang,

Még melegebb a tea,

Izgalmas volt ez a kaland,

Nyugisabb a medvelak.

 

Jó a dolga, három bocsnak,

Mind gyógyteát iszogat,

Medve mama medveboccsal,

Együtt bundát tisztogat.

 

„Nem vagyok én mosómedve!”

Brummog medvemama.

„Rokonom az, nagyon kedves,

Meglátogatom még ma.” 

 

Mackóira ráparancsolt:

„Mind fürödni menjetek!”

A három bocs vígan pancsolt.

„Mind szép tiszták legyetek!”

 

Lubickol a medve kádban,

A három kis csibész,

Mit művelnek mind a hárman,

Még megáll a mackó ész.

 

De nem törődik most ezzel,

Bár mérges a macikra,

A lényeg, hogy nem veszett el,

Három oktondi fia.

 

„Mindet ki ne locsoljátok!

Mosómedvéhez megyek.

Megbocsátva nézek rátok,

Ti három mackógyerek.” 

 

Mosómedve tárt karokkal,

Fogadta otthonában.

„Te sem alszol barlangodban?

Mit csinálsz mostanában?”

 

„Aludnék én, ahogy szoktam.

Nem hagynak a bocsaim.

Aludni kell nekik, mondtam.

De jobb nekik odakinn.

 

Hancúroznak, hemperegnek,

A nagy hóban egész nap.

Akkor is csak bukfenceznek,

Ha orrukról lóg jégcsap.

 

Azt hiszik, hogy jegesmedvék,

Fenn az északi sarkon.

Pedig ők csak barna medvék,

S én az erdőben lakom.” 

 

Lucskosan jöttek ma haza,

Nézem, hogy a bundájuk,

Csapzott, koszos, vizes latyak,

Nem tudok mosni rájuk.

 

Fáj a derekam és hátam,

Lehajolni nem bírok,

Amikor senki se látja,

Mint egy kis bocs, úgy sírok.

 

Segíts, kérlek, én nem győzöm!

Téli álmot aludnék!

Munkádat majd megköszönöm,

Ha alszanak a medvék.

 

Tudom, te is szoktál kicsit,

Téli álmot aludni.

A te bundád tiszta mindig.

Mitől? Szeretném tudni!”  

 

Felel mosómaci néni:

„Kedves medve asszonyság!

Nem kell engem kétszer kérni!

Hobbim nekem a mosás.

 

Gyere, menjünk haza hozzád!

Nézzük gyermekeidet!

Ha boccsal van tele a kád,

Megsúrolom én mindet.”

 

Mosómedve néni mosdat,

Ő használja a kefét.

Alaposan lepucolja,

A három apró medvét.

 

Ez már annyira nem tetszett,

A kis medvebocsoknak.

Akkor egyik sem nevetett,

Amikor bundát mostak.  

 

„Sokkal jobb a hóban nekünk,

Építeni hómedvét,

Mi fürdeni nagyon szeretünk,

Nem szeretjük a kefét.”

 

Tiszta lett a három maci,

Boldog lett medve mama,

Rokonának megköszöni,

De ő tovább aludna.

 

Bevackolnak a kis mackók,

Az anyjuk megágyazott,

Kaptak jó meleg takarót,

Fejük alatt párna volt.

 

„Gyermekeim, aludjatok!

Nincs még itt a tavasz.

Anyátoktól tanuljatok,

Bár az idő oly ravasz.” 

 

Süt a nap, de nincs ereje,

Hideg van még odakint, 

Holle anyó mindkét keze,

Az égből hópelyhet hint.

 

Pihe-puha jó takaró,

Borítja a bocsok testét,

Fülel a három kismackó,

Anyjuk brummog egy mesét.

 

Medve mama meséjének

Varázsára alszanak,

Amikor felébrednének,

Örülnének tavasznak.

 

Medve mama hálás szívvel 

Öleli mosómedvét,

Látni, nagyon álmos, mivel,

Le-lehunyja a szemét. 

 

Kikíséri barlangjából,

A kedves mosó rokont.

„Engem vár a téli álom,

Kérlek, ne vegyed zokon!”

 

Nem haragszik mosó mama,

Jó barátok ők már rég.

Nagyot ásít medve mama,

Aludni szeretne még.

 

Nem bánta meg, hogy elhívta,

De nem kíséri haza,

Megköszöni, hogy szép tiszta,

Mind a három kisbocsa.

 

A barlangja kapujában,

Elköszönnek egymástól,

És az árnyékát meglátva,

Visszabújik bundástól.